Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EMMI: zavart kelt a pedagógusok szakszervezete

Alaptalan félelmeket kelt a tanítókban és a tanárokban a Pedagógusok Szakszervezete. Az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkársága a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen, valamint az e tárgyban tett nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 2013. szeptember elsején hatályba léphessen a Nemzeti köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus életpályamodell - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, csütörtökön.


Dátum: 2012-10-25 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:33.336704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkárság állásfoglalása abban a kérdésben is félreérthetetlen, hogy a pedagógusok új munkarendje csak a béremeléssel egyszerre vezethető be.

Tájékoztatásuk szerint a hivatkozott kormányhatározatban az áll, hogy a köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus-béremelés 2013. szeptember 1-jei bevezetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a 2013. évi makrogazdasági és költségvetési feltételek azt lehetővé teszik.

Egyúttal felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, gondoskodjon a köznevelési törvényben a pedagógus életpályamodell 2014. január 1-jével történő hatálybalépésének megfelelő módosításáról.

A Pedagógusok Szakszervezetének tisztában kell lennie azzal, hogy állításai valótlanok. A törvény magasabb rendű jogszabály, amelyet felülírni csak törvénymódosítással lehet - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek