Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Nincs más kiút a válságból, mint amin hazánk jár + videó

Selmeczi Gabriella az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a kiigazító intézkedésekre azért van szükség, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya 3 százalék alatt legyen. Hangsúlyozta: ezt várja tőlünk Brüsszel. „Ne felejtsük el, hogy a kormány részéről eltökélt a szándék, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Hazánk 2004 óta nem tudja teljesíteni ezt a célt, magyarul túlköltekezünk, nagyon nagy a hiány."


Dátum: 2012-10-26 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:39.579368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella az m1 Ma reggel című műsorában

A Fidesz szóvivője szerint nincs más út a gazdasági válságból való kilábalásra, mint amin hazánk jár. Az Európai Unió belesüllyedhet a gazdasági válságba, és ennek nagyon komoly politikai, illetve társadalmi következményei lehetnek. Azt mondta: nézzük meg, hogy nemcsak Görögországban, de a magyarok által csodált, erős gazdasággal rendelkező Spanyolországban is milyen tüntetések és társadalmi feszültségek vannak. Az Európai Unió akkor tud erős maradni, ha más politikát folytat - vélte. Magyarország után ezt kezdik máshol is felismerni, én csak javasolni tudom, hogy vizsgálják a magyar megoldásokat, és vegyék át őket – ajánlotta Selmeczi Gabriella a Ma reggel adásában.

A szóvivő továbbá elmondta, hogy a Fidesz szerint tudatos politika a külföldi sajtó egy részének részéről, hogy elbagatellizálják a kormány mögötti támogatottság mértékét. Ennek az eredménye és nem a véletlennek a külföldi sajtóban megjelent ferdítések a nemzeti ünnep résztvevőink számáról is - szögezte le.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 271, 'source_type': 'media', 'source_id': 9418, 'target_type': 'article', 'target_id': 122098, 'relation_type': 'describes'}