Hende: Jelentős fejlesztés előtt áll a pápai légibázis
A kormány szerdai ülésén döntött, a NATO-val már egyeztetve, arról, hogy a pápai repülőteret egy vegyes használatú civil és katonai teherszállító gépek fogadására is alkalmas intermodális logisztikai csomóponttá fejlesztik - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken, a Vas megyei Hegyfalu közelében, az épülő M86-os főút mentén tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-10-26 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:39.926391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szavai szerint a légi szállítási lehetőséghez kapcsolódó közúti és vasúti összeköttetés is kialakítható a térségben, ami magában foglalja a 83-as főút egyébként is tervezett felújítását, bővítését is.
Hende Csaba hangsúlyozta: a kormány elkötelezett egy térségi gazdaságfejlesztési program végrehajtása mellett, amelynek fontos részét képezik a térségben zajló közúti- és vasúti fejlesztések, valamint a dunai belvízi hajózási összeköttetés megteremtése is. Mindezek együtt minden tekintetben alkalmassá teszik a régiót arra, hogy mintegy 25 ezer munkahelyet teremtő, egymilliárd eurós további befektetéseket tudjon fogadni a járműipar, az elektronikai ipar és a gépipar területén.
Hende Csaba úgy fogalmazott: egy teherforgalmi repülőtér létrehozásának ügye hosszú ideje húzódott a térségben.
A miniszter kifejtette, hogy a pápai repülőtér most is egy cargo repülőtér, amely eddig kizárólag katonai célokat szolgált.
Tájékoztatása szerint a NATO-val már megtörténtek a szükséges egyeztetések és Pápa városa is üdvözli a fejlesztési elképzelést.
Hende Csaba, aki a Hegyfalu közelében zajló útépítés régészeti feltárási munkálatait tekintette meg, kijelentette: a kormány szilárd elhatározása, hogy Szombathely és Győr között teljes hosszában kiépítse és belátható időn belül átadja a forgalomnak a négysávos autóutat.
['\nMobil radarokat venne a honvédség', 'Mobil radarok beszerzését tervezi a honvédség: a szükséges négy, háromdimenziós mobilradarból 2017-től évenként vennének egyet - válaszolta Hende Csaba honvédelmi miniszter Juhász Ferencnek, az MSZP országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdéseire.', 'A tárcavezető Országgyűlés honlapján olvasható válaszából kiderült: a honvédség régi, egykori szovjet gyártmányú lokátorai felújítás mellett is csak "igen korlátozott ideig" tarthatók rendszerben, ezért mindenképpen szükség van a modernizációra és a modern mobil, vagy gyorsan áttelepíthető berendezések beszerzésére.
\xa0\xa0\xa0
Az 1998-ban kezdődött NATO radarprogramnak köszönhetően 2014-re három korszerű, 3D-s radarral rendelkeznek majd, de ezek mellett szükséges még a régebbi radarok alkalmazása is és minősített időszakban a rendszert rádiólokációs csoportokkal kell kiegészíteni.
\xa0\xa0\xa0
Egy másik kérdésre adott válaszból kiderült az is, hogy a Tolna megyei Medina mire költheti azt a pénzt, amelyet a Honvédelmi Minisztériumtól kap az új 3D-s lokátor miatt. Az összesen 100 millió forintot négy év alatt (2011 és 2014 között), 25 millió forintos részletekben fizeti ki a tárca a településnek.
\xa0\xa0\xa0
A helyi önkormányzat ebből a pénzből egyebek mellett felújítaná a település központját, óvodát építene, felújítaná az iskolát és parkosítanának.']