Orbán Viktor új iskolaszárnyat avatott Kecskeméten
Az élet olyan, mint egy regény, a bevezetés az ifjúság, s ha az jól van megírva, remekműre számíthatunk - idézte Széchenyi István gondolatát szerdán Kecskeméten Orbán Viktor.
Dátum: 2002-03-20 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:13.032876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök a Kecskeméti Református Kollégium új iskolaszárnyának avatása alkalmából mondott beszédet, az oktatási intézmény előtti téren. - Mindannyian jól döntöttünk, amikor az oktatási intézmény fejlesztése mellett döntöttünk - mondta Orbán Viktor, utalva arra, hogy a tanintézet bővítését széleskörű összefogás - a református egyházközség saját forrásait és a hívők adományait kiegészítő állami, önkormányzati segítség - tette lehetővé.
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás évében, 1990-ben Magyarországon 100 fiatal közül csak 8 jutott be egyetemre, főiskolára, ma pedig 40. Megjegyezte, hogy a fenti arányszámokat tekintve európai összehasonlításban 12 esztendővel ezelőtt az utolsó előtti helyen álltunk, csak Albániát előztük meg.
A miniszterelnök közölte: a cél az, hogy az évtized végére a főiskolás korúak közül minden második fiatal felsőfokú iskolába járhasson.
Orbán Viktor hangsúlyozta: "tanulásban, tudásban meg kell előzni az Európai Uniót, hogy más téren utolérhessük."
A miniszterelnök elismeréssel szólt az iskolafenntartó helyi református egyházközség erőfeszítéseiről, áldozatkészségéről, aminek köszönhetően az 1564-ben alapított református iskola az államosítást követő negyven éves szünet után 1990-ben újra indulhatott, s azóta töretlenül fejlődik.
Rámutatott, hogy az újjászületés első tanévében mindössze egyetlen, 26 tanulóból álló osztállyal szemben ma együttesen 1075 - hozzávetőleg fele-fele arányban - általános és középiskolás diák tanulhat itt, 38 osztályban.
Orbán Viktor - utalva az iskolai igazgatótanács elnökének, Varga László tiszteletesnek korábban elhangzott beszámolójára - sejteni engedte, hogy központi támogatással folytatódhat a Kecskeméti Református Kollégium egy újabb, már megkezdett beruházása, a tanuszodát is magában foglaló iskolai sportcsarnok felépítése. - Értek én a szóból, hallottam a pénzhiányról, s ha az önök támogatása megadja a lehetőséget, igyekszem teljesíteni a kötelességemet - jelentette ki a téren egybegyűlt, szavait újra és újra hatalmas ovációval fogadó több ezres hallgatóság előtt.
A miniszterelnök ismét Széchenyi Istvánt idézve, miszerint "magyarnak lenni páratlan élmény, de nem kifizetődő", az elmúlt négy év eredményeiből kiemelt néhányat.
- Ugyan mit mondana most a nagy gondolkodó, miután átadtuk a felépült Nemzeti Színházat, a párkányi Duna hidat, Erdélyben magyar egyetem működik és a magyar állam segítségével épültek újjá horvát, szerb területen a délszláv háborúban lerombolt magyar templomok - tette fel a költői kérdést Orbán Viktor.
Hozzátette: ha folyatódhat a megkezdett - megítélése szerint sokak egyetértésével, gondolatával egyező - építkezés akkor "elmondhatjuk, hogy magyarnak lenni már nemcsak páratlan élmény, de biztos befektetés a jövőbe."
A miniszterelnök köszönetet mondott az állampolgároknak azért a támogatásért, amelyet a kormány munkája iránt tanúsítottak az elmúlt négy évben, és nyomatékkal kérte a jelenlévőket: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a mostani országgyűlési választáson minél többen menjenek el szavazni.
Úgy vélte, hogy a szerdai zord időjárással ellentétben április 7-én biztosan jó idő lesz, amit az emberek a kertben, a ház körüli munkákkal érthetően szeretnének kihasználni, mégis időt kell szentelni a voksolásra.
- Az ország közös jövője megér néhány órát, egy vasárnap délután pedig megér 4, talán 8 év nyugodt esztendőt, csak arra kell ügyelni, hogy a szavazásnál jó helyre tegyék az x-et - mondta végezetül Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszéde után megtekintette a református egyházközség saját építőcsoportja kivitelezésében 130 millió forintos költséggel felépült 5 szintes új iskolaszárnyat, amelynek 2520 négyzetméter hasznos alapterületén a 16 tanterem, illetve szakelőadó mellett helyet kapott egy diákkönyvtár is.
Orbán Viktor miniszterelnök kecskeméti látogatása befejezéseként a főtéren egybegyűlt helybéli polgárokkal váltott néhány szót.