Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járóka: Egyre többeknek okoz komoly gondot a mindennapi megélhetés az unióban

Járóka Lívia fideszes EP-képviselő csütörtök esti napirend előtti felszólalásában üdvözölte, hogy októberi ülésén az Európai Tanács elkötelezettséget tanúsított a foglalkoztatás-bővítés és a társadalmi befogadás mellett. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a következő többéves pénzügyi keret véglegesítésére összehívandó novemberi csúcstalálkozó megerősíti majd a leghátrányosabb helyzetű közösségek integrációját célzó javaslatokat - tájékoztatta portálunkat pénteken az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.


Dátum: 2012-10-26 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:40.285712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlésük szerint Járóka Lívia, az európai romastratégia európai parlamenti jelentéstevője napirend előtti felszólalásában üdvözölte az október 18-19-i európai tanácsülés következtetéseit, melyek megerősítették, hogy a foglalkoztatás bővítése és a társadalmi befogadás továbbra is az Unió egyik legfontosabb prioritása. Felszólították továbbá a tagállamokat, hogy kezeljék a gazdasági válság társadalmi következményeit, illetve lépjenek fel a nyomor és társadalmi kirekesztés ellen.

A néppárti politikus emlékeztetett, hogy a világgazdaság megtorpanása és az Európai Uniót fojtogató adósságválság felgyorsította azokat a káros folyamatokat, amelyek következtében egyre kevesebb ember él méltó életszínvonalon és egyre többeknek okoz komoly gondot a mindennapi megélhetés.

Járóka Lívia szerint a következő többéves pénzügyi keret véglegesítésére összehívandó novemberi csúcstalálkozó döntő jelentőségű lesz a legszegényebb európai polgárok reménytelen helyzetének javítása tekintetében. "Mind a Bizottság, mind a Parlament számos előremutató javaslatot tett a hátrányos helyzetű közösségek integrációja érdekében. Őszintén remélem, hogy a tizennégy európai néppárti kormány egyöntetűen támogatja majd ezeket az indítványokat, képessé téve a közös regionális politikát, hogy segítsen Európa legszegényebb és leginkább rászoruló harminc millió polgárán" - zárta felszólalását az EP-képviselő.

Kapcsolódó elemek