A tárca minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása kapcsán
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti - válaszolta a tárca az MTI kérdésére pénteken.
Dátum: 2012-10-26 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:41.742714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az NGM emlékeztet arra, hogy a kormány az október 18-án közzétett EDP-jelentésben a lehetséges "adótárgyakat" már előrevetítette. A jelentés úgy fogalmazott, hogy a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek nyomvonala után, ezek tulajdonosára vethető ki adó, és nem tett különbséget aközött, hogy a vezetékek a levegőben, vagy a földben húzódnak - hívja fel a figyelmet az NGM.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor az október 17-én bejelentett második költségvetési kiigazító csomag ismertetésekor azt mondta, a föld alatti vezetékekre, csatornákra vezet be a kormány közműadót, amelyet a szolgáltatók fizetnek. Az adó mértéke méterenként 100 forint lenne.