Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harmadik alpolgármestere is lett Győrnek

Kettő helyett mostantól három alpolgármestere van Győrnek, miután a megyei jogú város közgyűlése pénteken megválasztotta a tisztségre Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) képviselőt.

Dátum: 2012-10-26 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:43.114956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Frakciótársa, Borkai Zsolt polgármester az ülésen azzal indokolt a lépést, hogy külön személyre van szükség a civil szervezetekkel való kapcsolattartásra, az Újváros városrész rehabilitációjára és a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületeire, hiszen ezen esemény megrendezését Győr is megpályázza.

A szavazás előtti rövid bemutatkozásában Fekete Dávid elmondta: a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, és jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Fiatal korától a Fidelitasban, majd a Fideszben politizált, 2010-ben választották Révfalu, Újváros és a Belváros egy részének önkormányzati képviselőjévé.

A politikus kinevezését 18 képviselő támogatta, ketten érvénytelen szavazatot adtak le a titkos voksoláson. A polgármester tavaly májusban beszélt arról az MTI érdeklődésére, hogy két alpolgármestere lesz a jövőben Győrben; nem töltik be ugyanis az Ottófi Rudolf halálával megüresedett posztot, egyes feladatokat az alpolgármesterek - Simon Róbert Balázs (Fidesz-KDNP), illetve Somogyi Tivadar (Fidesz-KDNP) - kapnak meg, másokat pedig az önkormányzati főosztályvezetőkhöz delegálnak.

Kapcsolódó elemek