Orbán Viktor részt vesz a Német Üzleti Fórumon
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon jelenlévő nagy német cégek vezetőivel találkozik szombaton Budapesten - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel pénteken.
Dátum: 2012-10-26 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:44.552057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zártkörű megbeszélésen részt vesz majd a kormány részéről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára - tájékoztatott.
A vállalatvezetők között lesz például a Mercedes, az RWE, az Opel, a Knorr-Bremse és a Villeroy & Boch magyarországi képviselője.
A sajtófőnök hozzátette, a tervek szerint a jövőben többször is találkoznak majd a kormány és a nagy német cégek vezetői.