A kormány elfogadta a konzuli törvény módosításáról szóló javaslatot
Magyarország Kormánya elfogadta a Konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról szóló javaslatot - közölte a Külügyminisztérium, pénteken.
Dátum: 2012-10-26 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:48.912342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint a javaslat megnyitja az utat az uniós partnerek konzuli szolgálataival való szorosabb együttműködés előtt, illetve megteremti a jogszabályi hátteret a magyar külképviseleteken zajló informatikai-technikai fejlesztések adta lehetőségek teljes kihasználásához, így a konzuli szolgálat feladatkörébe tartozó eljárások hatékonyságának további fokozásához is.
Azzal, hogy a magyar állampolgárok az eddiginél könnyebben jelenthetik majd be előzetesen külföldi tartózkodásukat a konzuli szolgálatnak, szélesedik a konzuli érdekvédelem eszköztára, hatékonyabbá válik a válsághelyzetek kezelése. A tervek szerint a bejelentést a konzuli szolgálat honlapján keresztül elektronikus formában, illetve az ügyfélkapu segítségével is meg lehet majd tenni - zárul a közlemény.