Végre együtt
Dátum: 2012-10-27 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:52.356730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Forró Péter: Persze Bajnainak sem könnyű. Kuncze Gábor például bejelentette: szívesen csatlakozik a formációhoz a maga hiteles Szabadelvű Polgári Egyesületével. Márpedig ez nem növeli a szövetség renoméját, mint ahogy az sem, hogy Gyurcsány és DK-ja is bejelentkezett, mondván, rájuk biztosan számíthatnak. Igaz a mindenhova hívatlanul betoppanó pártvezér még úgy nyilatkozott hetvenkét órával a Milla-rendezvény előtt, hogy óriási hiba Bajnaitól, hogy külön útra lép, de aztán fészekrakó ösztöne győzött szárnyaló gondolatai felett és felajánlotta támogatását, sőt még az is eszébe jutott, hogy Bajnainál nincs alkalmasabb miniszterelnök-jelölt.