Orbán: Kimentjük a településeket az adósságcsapdából + képgaléria, videó
Első lépésben megkezdtük az ország államadósságának a csökkentését, utána megnyitottuk a második frontot, hozzákezdtünk a devizahitelesek adósságcsapdából való kihozatalához, most pedig eljött az ideje, hogy megnyissuk a harmadik frontot is, ezúttal az eladósodott településeket kell megmenteni – hangsúlyozta Orbán Viktor az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen. A miniszterelnök bejelentette, összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Képgalériánk megtekinthető itt.
Dátum: 2012-10-27 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:53.500176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy hazánkon kívül csak egy országnak sikerült a gazdasági válság második hullámának közepette is csökkentenie az államadósságot. Első lépésben megkezdtük az ország államadósságának a csökkentését, utána megnyitottuk a második frontot, hozzákezdtünk a devizahitelesek adósságcsapdából való kihozatalához, most pedig eljött az ideje, hogy megnyissuk a harmadik frontot is, ezúttal az eladósodott településeket kell megmenteni – fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő bejelentette, összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan feszesen gazdálkodó önkormányzatok, amelyeket nem érint az adósságcsapda, így a megállapodásban az ő szempontjaikat is érvényesíteni kell. Ezek a helyhatóságok ne érezzék úgy, "megint azt a lovat ütik, amelyik egyébként húz" – jegyezte meg.
A miniszterelnök a rendezvényen ismertette az állami adósságátvállalás részleteit. Bővebben itt olvasható.
A miniszterelnök szerint a már meglévő adósságból való kimentés nem lesz elégséges, úgy kell átalakítani az egész önkormányzati rendszert, hogy ne képződjön újabb adósság. Ehhez arra van szükség, hogy a településekre csak olyan feladatok háruljanak, amelyeket valóban van erejük ellátni, a bevételeknek pedig fedezniük kell a kiadásokat. Az utóbbi kapcsán Orbán Viktor közölte, hogy az állam csak olyan projektekre ad támogatást, amelyek a települések ésszerű és megvalósítható fejlesztését teszik lehetővé, és amelyekhez rendelkezésre áll az önkormányzatok saját erőforrása.
A kormányzás első pillanatától kezdve hadat üzentünk az adósságnak – szögezte le a miniszterelnök. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban sokan próbálták eltéríteni a kormányt az adósság elleni küzdelemtől. Idehaza és Európában is próbálták szép szóval, fenyegetéssel vagy zsarolással lebeszélni a kormányt arról, hogy bevonja a méltányos tehermegosztásba a bankokat, nagy cégeket, és hogy kimentse a devizahiteleseket – fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök szerint elég csak elolvasni azokat a "sunyi", "rókafajta" írásokat, amelyek arról szólnak a lapokban - időnként politikusoktól is -, hogy nem is az adósság a legfontosabb dolog. Ez a gondolkodásmód elfogadhatatlan, ki kell magunkat hozni az adósrabszolgaságból – szögezte le.
"Nyilván ezek a döntések sem fognak tetszeni azoknak, akik egyébként abban voltak érdekeltek, hogy önöktől továbbra is szedjék a sápot" - mondta Orbán Viktor a polgármestereknek. Komoly erőcsoportok, amelyek úgy gondolják, hogy elveszítették a sápszedés egy formáját, meg fogják támadni a most bejelentett kormányzati lépést – húzta alá a kormányfő.