Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tájékoztató levél a gazdasági konzultáció eredményeiről

Tájékoztató levelet küld hamarosan a kormány a gazdasági konzultáció eredményeiről.


Dátum: 2012-10-28 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:03.875553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatással kapcsolatos feladatokat rögzítő kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. E szerint az kap majd tájékoztató levelet, aki korábban jelezte, hogy a továbbiakban is részt akar venni a nemzeti konzultációban, azaz a kérdőívvel együtt a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájáruló nyilatkozatot is visszajuttatta.

A nekik megküldendő, a gazdasági konzultáció eredményeiről tájékoztató miniszterelnöki levelek és más dokumentumok nyomdai előállításával kapcsolatos feladatokkal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormány azonnali határidővel.

A tárcavezetőnek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) útján kell gondoskodnia a postai küldemények megcímzésével, összeállításával, a borítékok nyomdai előállításával és a címzetteknek való soron kívüli megküldésével összefüggő feladatokról. Az ezekhez szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, Lázár Jánosnak adatfeldolgozási szerződést kell kötnie a KEK KH-val - olvasható a kormányhatározatban.

A tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó gazdasági konzultáció kérdőíveit augusztus 20-ig küldhették vissza az állampolgárok. A visszaérkezett kérdőívek száma csaknem 700 ezer volt.

A konzultációra 976 millió forintot csoportosított át júniusban a kabinet.

Kapcsolódó elemek