Tarlós: Budapest rendezésének alapvetően a Dunára kell felfűződnie
A főváros nem általános önkormányzati tulajdonjogra törekszik a budapesti rakpartokkal kapcsolatban, hanem a szabályozás jogosítványára - közölte a főpolgármester vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2012-10-28 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:04.921280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós István közleményében azt írta, hogy a belügyminiszter előterjesztése nem valamennyi ingatlan tulajdonjogáról, hanem a kikötőpontokról és a rakpartokról szól.
Hangsúlyozta: a főváros nem tulajdonjogot szeretne, hanem a szabályozás jogát, a "20 éves organizálhatatlan állapotok felszámolása és a szakmailag értelmezhető rendezési terv készítése érdekében". Leszögezte: Budapest rendezésének alapvetően a Dunára kell felfűződnie.
Pintér Sándor belügyminiszter szombaton nyújtott be törvénymódosító javaslatcsomagot az Országgyűlésnek, ebben egyebek mellett kezdeményezi, hogy a budapesti kerületek tulajdonában álló budai és pesti alsó rakparti ingatlanok és kikötők 2013. január 1-jétől kerüljenek a fővárosi önkormányzat használatába. A tárcavezető továbbá indítványozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozza meg a budapesti járdaszegélyek egységes kialakításának követelményeit.