"Saját előítéleteikkel hadakoznak a szocialisták"
Az oktatási rendszer átalakításai még semmilyen hatást nem gyakorolnak a munkaerőpiacra - olvasható Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének vasárnapi közleményében, amelyben Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagjának sajtótájékoztatójára reagál.
Dátum: 2012-10-28 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:05.942554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amíg a szocialista kormányok idején duplájára nőtt a munkanélküliség, addig 2010 óta számos olyan támogatás indult el, amelyek érdemben segítenek a fiataloknak munkahelyet találni. Ilyen például az első munkahely garancia program, amelyben 7500 fiatal tud elhelyezkedni, de segítség a távoli munkavállalást segítő lakhatási támogatás is.
A Fidesz üdvözli a most bejelentett 13,5 milliárd keretű programot, amely több mint tízezer pályakezdő fiatal elhelyezkedését fogja megoldani.
A munkahelyvédelmi akciótervben is szerepelnek a fiatalok, hiszen a nők, a gyesről visszatérő kismamák és a szakmunkások mellett, a pályakezdőket foglalkoztatók jelentős adókönnyítést kapnak. Az egész Unióban kihívást jelent a fiatalok munkanélkülisége,de Magyarország az első, ahol a törvényhozás szintjén munkahelyvédelemmel foglalkozunk - zárul a közlemény.