Repedések a Kelly-ügyön
Megjelentek az első repedések a Kelly-ügy miatt súlyos hitelességi válságba sodródott BBC eddig összetartó felső vezetésén, amelynek egyik tagja a kormányzótanács vésztanácskozásának összehívását követeli - írta a keddi The Times.
Dátum: 2003-07-22 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:10.793563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető londoni napilapnak a kormányzótanács név nélkül nyilatkozó tagja azt mondta: a vésztanácskozáson ki kell deríteni, hogy a testület birtokában volt-e minden szükséges ténynek, mielőtt július 6-án a kormány ellenében kiállt a BBC rádió katonapolitikai tudósítója mellett. Andrew Gilligan évtizedek óta példátlan háborúskodást robbantott ki a kormány és a brit közrádió között azzal a május végi tudósításával, amely szerint az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló, tavaly közzétett hírszerzési dossziét a kormány vezető szóvivőjének követelésére - a fegyveres beavatkozás támogatottságának erősítése végett - az azóta elhíresült kifejezéssel élve "szexisebbé" tették. A BBC a hét végén, hosszas ködösítés és cáfolatok után elismerte, hogy az információ forrása David Kelly, a védelmi minisztérium iraki fegyverzetügyi főtanácsadója volt. A Richard Sambrook hírigazgató által felolvasott nyilatkozat azonban több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, korábban ugyanis a BBC rendre azt állította, hogy a felhasznált értesülés "magas rangú hírszerzési illetékestől" eredt. David Kelly azonban, akit - miután a kormány már előzőleg kiszivárogtatta lehetséges forrásként a nevét - a múlt héten meghallgatott az ügyben vizsgálódó alsóházi külügyi bizottság, és aki három nappal beidézése után öngyilkosságot követett el, soha nem dolgozott a brit hírszerzésnek. Az ügyet még kínosabbá teszi, hogy a kormányzótanács a kormánnyal vívott csata csúcspontján, július 6-án kiadott nyilatkozatában leszögezte: a BBC újságírói támaszkodhatnak egyetlen forrásra kivételes esetekben, amikor például ez a forrás egy vezető hírszerzési illetékes. Ezt válasznak szánták a kormány azon érvelésére, hogy a BBC egyetlen "ellenőrizetlen" forrást idézve közölt a kormányra súlyos kihatásokkal járó értesülést a hírszerzési anyagok kezelési módjáról. Kelly professzor, aki korábban az ENSZ iraki fegyverellenőrző testületének tagja is volt, és vagy negyvenszer járt az arab országban a háború előtt, a bizottság előtt maga is cáfolta, hogy tőle származtak volna a májusban elhangzott Gilligan-tudósítás fő elemei. Kijelentette: nem ő mondta például azt sem Gilligannek, hogy a tavalyi hírszerzési dossziéba Alastair Campbell kormányszóvivő követelésére vették bele az iraki tömegpusztító fegyverek 45 perces bevetési készültségben tartásáról szóló elemet. Mindez felvetette azt a mind többször elhangzó kérdést is, hogy a BBC rádió vezető katonapolitikai tudósítója mennyire pontosan idézte a forrást. A keddi The Times értesülése szerint a Kelly-öngyilkosság ügyében bejelentett jogi vizsgálat idejére megvonták Gilligan mikrofonengedélyét, jóllehet hivatalosan nem függesztették fel állásából a riportert. - Nincs felfüggesztve, csak a hangja nem lesz hallható - mondta a londoni lapnak egy név nélkül nyilatkozó BBC-illetékes.
MTI - fidesz.hu