Első világháborús centenáriumi emlékbizottságot hoz létre a kormány
Emlékbizottságot hoz létre a kormány az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából megrendezendő programsorozat előkészítésére. A jövő január 1-jén létrejövő testület elnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter lesz.
Dátum: 2012-10-29 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:17.248352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslattevő, véleményező és tanácsadó feladatokat ellátó Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságnak kell majd kidolgoznia a világháború 1914-es kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából a megemlékezések koncepcióját, a világháborút és a hozzá kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító programsorozat részletes tervét. Dolga lesz az is, hogy közreműködjön a programok végrehajtásában - derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában közzétett kormányhatározatból.
A testület elnöke a közigazgatási és igazságügyi miniszter lesz, tagjai pedig a tárcavezető, valamint az emberierőforrás-, a külügy- és a honvédelmi miniszter által kijelölt vezetők, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. A kormány mellettük felkéri az emlékbizottság tagjának a XX. Század Intézet főigazgatóját. A kormány határozata 2013. január 1-jén lép hatályba.