Csábító távlatok
Dátum: 2012-10-30 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:21.254858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Seszták Ágnes: Amióta az Orbán-kormány váltotta a szocialista-liberális elődeit, és erőteljesen hangot adott a nemzet drámai apadásának, csúnya háború bontakozik ki a népességfogyás, a családvédelem és az alaptörvényben megfogalmazott család, mint férfi-nő-gyerek szövetsége körül. Több mindennel magyarázható az a dühödt, már-már acsargó gűlölet, amit jogvédők és különböző nőszervezetek, nőmozgalmak folytatnak a kormány ellen. Csak sejteni lehet, hogy a háttérben a megvadult feministákon kívül a gender studies harcos képviselői lehetnek, akik tagadják a nemek közti biológiai különbségeket. Minden jelentéktelen morzsát felnagyítva igyekeznek az Orbán-kormányt nőellenesnek, képmutatónak, sőt családellenesnek minősíteni.