A liberálisok megvonták a támogatást a kabinettől
Kormányválság van Montenegróban: a liberálisok szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy ezentúl nem támogatják Milo Djukanovic elnök kisebbségi kormányát.
Dátum: 2002-03-20 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:20.674313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határozottan függetlenségpárti Montenegrói Liberális Szövetség (LSCG) döntése már napok óta a levegőben lógott, de Miodrag Zivkovic pártelnök csak szerdán jelentette be, hogy az LSCG nem támogatja többé a podgoricai kabinetet. Zivkovic szerint pártja kényszerítve volt erre a döntésre, mert Djukanovic és Filip Vujanovic aláírta a szerb-montenegrói államjogi viszony átalakításáról szóló szerződést, s ezzel beleegyezett egy újfajta szövetségi állam létrehozásába.
Zivkovic szerint Djukanovic és Vujanovic a megállapodás aláírásával megszegte saját pártja, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) politikai programját és megsértette az LSCG-vel, illetve kormánykoalíciós partnerével, a Szociáldemokrata Párttal kötött koalíciós megállapodást.
A választási kampányban ígért függetlenségi népszavazás helyett a montenegróiak Szerbia és Montenegró új közös államát kapták, amivel nem tudunk egyetérteni - mondta Zivkovic. Az LSCG 2001 nyarán kötött alkut a DPS-el, amely értelmében egy évig kívülről támogatja a podgoricai kormányt, aminek fejében a kabinet kiírja a függetlenségi népszavazást.
A PDS-sel együtt kormányzó szociáldemokraták elnöke, Ranko Krivokapic kedden jelentette be, hogy pártja távozik a kormánykoalícióból, mert ugyancsak nem fogadja el a szövetségi viszonyok átalakításáról szóló egyezményt.
A március 14-én Belgrádban aláírt megállapodás után elhangzott megnyilatkozásokból sejteni lehetett, hogy a szerződés aláírása a podgoricai kormány bukásához vezethet. A Belgrád-párti ellenzék emiatt javasolta Djukanovic pártjának, hogy együtt hozzanak létre szakértői kormányt. Mladen Vukcevic, a DPS vezető testületének tagja a Pobjeda című podgoricai lappal közölte, hogy pártja nem gondolt ilyen eshetőségre, mert "a jelenlegi koalíciós kormány is nagyszerűen működik".
Milo Djukanovic kisebbségi kormánya a liberálisok támogatásával együtt is szűk többségre támaszkodott a 77 fős montenegrói parlamentben. A törvényhozás várhatóan pénteken szavaz a szerb-montenegrói államjogi viszonyt átalakító szerződésről.