Kósa: Egyezkedni kell a bankokkal az adósságátvállalásért cserébe + videó
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.
Dátum: 2012-10-30 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:23.150713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz ügyvezető alelnöke, debreceni polgármester azt közölte, hogy a november 7-éig a kormány elé kerülő javaslat szerint az ötezer lakosúnál nagyobb települések esetében egyenként, az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján számolják ki az adósságátvállalást. A kisebb települések adósságát - mint azt a miniszterelnök bejelentette - teljes mértékben átvállalja az állam. Kósa Lajos hozzátette: az ötezernél nagyobb települések adósságainak legalább 40 százalékát vállalná át az állam, de a helyi adóbevételeket figyelembe véve ez 50, 60, vagy akár 70 százalék is lehet.
Kósa Lajos azt mondta, még nincs eldöntve, hogy az összes adósság 40 százalékát vagy - figyelembe véve a helyi adóbevételt - csak a hitelek részösszegét vállalná magára az állam, ezért azt a javaslatot támogatja, hogy minden érintett, ötezer lakosúnál nagyobb település önkormányzatával egyéni szerződést kössenek.