Giró-Szász: Több pénz marad majd az önkormányzatoknál + videó
Csak egyszer lehet adósságátvállalást végezni, a településeknek felelősen kell ezentúl gazdálkodniuk - mondta Giró-Szász András a Duna Televízió Közbeszéd című hétfői műsorában.
Dátum: 2012-10-30 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:23.937554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rátérve arra az 1200 önkormányzatra, amely nem vesz rész a kormány intézkedésében, Giró-Szász András elmondta: nagyjából 1000 a méreténél fogva nem tudott költségvetési hiányt felhalmozni, körülbelül 100-nál a fegyelmezett gazdálkodás miatt nem keletkezett hátralék, a fennmaradó hasonló számú csoport pedig egy különleges bevételi forrás miatt pluszos tudott maradni.
A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy az önkormányzati tartozás átvállalásával az ország államadóssága nem növekszik, hiszen most is részét képezi az államháztartásnak. Egyedül a kamatterhek jelentkeznek majd az államnál, minden egyéb részletet a november 7-ei ülésen tárgyal meg a kormány.
Úgy vélte, azzal, hogy egy kézben összpontosul a teljes adósság a kormányzat jóval kedvezőbb alkupozícióba kerül a bankokkal folyó tárgyalásoknál, továbbá leveszik ezen terheket a települések válláról, amivel megkönnyítik az ott élők hétköznapjait, hisz rengeteg pénz marad majd az önkormányzatoknál, amit fejlesztésekre fordíthatnak.
A kormányszóvivő elmondta, hogy a jövőben újratermelődő hátralékoknak a kormány úgy szab gátat, hogy az évközi, likviditási hiteleket leszámítva az önkormányzatok már csak központi engedéllyel vehetnek fel újabb pénzeket. Kiemelte: a településeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a mostanihoz hasonló átvállalást csak egyszer lehet meglépni, a további eladósodásnál az állam már semmilyen segítséget nem tud majd nyújtani.