Kitüntették a cseh uniós ügyekért felelős államtitkárt
Martonyi János külügyminiszter a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adta át Vojtech Bellingnek, a cseh miniszterelnöki hivatal európai uniós ügyekért felelős államtitkárának kedden Budapesten - tájékoztatta a tárca az MTI-t.
Dátum: 2012-10-30 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:33.592415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vojtech Belling azért kapta a magas állami elismerést, mert kiemelkedő szerepet játszott a visegrádi együttműködés (V4, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) cseh elnökségének sikerében.
A kitüntetés indoklása szerint Magyarország és Csehország között még soha nem volt olyan szoros az együttműködés az európai uniós ügyekben, mint jelenleg - áll a Külügyminisztérium közleményében.
Csehország 2011 júliusától töltötte be egy évig a V4 elnöki tisztét, a pozícióval járó feladatokat jelenleg Lengyelország látja el.