Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czomba: Az adatok a versenyszektor javulását jelzik

Elenyésző a közmunkások aránya a foglalkoztatottak számának 80 ezer fős bővülésében  – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette: a közfoglalkoztatottak száma négyezerrel növekedett egy év alatt, ez a teljes növekmény töredéke. Az adatok a versenyszektor javulását jelzik – hangsúlyozta.


Dátum: 2012-10-31 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:36.573562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár megjegyezte: a korábbi években 4-4,5 százalékos GDP-növekedés mellett is stagnált a foglalkoztatás. Czomba Sándor emlékeztetett rá: 2014 végére 400 ezer új munkahelyet ígértek, a „kormányváltás óta (…) ez a szám 160 ezer”. Az államtitkár szavai szerint mindez „ilyen gazdasági nehézségek mellett európai viszonylatban is egyedülálló”.

A javuló adatokról szólva Czomba Sándor kifejtette: egyes iparágak jelentős fejlődésnek indultak, a járműgyártásban több ezren találtak munkahelyet, ugyanakkor pozitív hatást értek el az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak megváltoztatásával. Életszerű és működőképes jogszabályokkal sokat lehet segíteni a foglalkoztatottsági helyzeten – jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: német és osztrák mintára olyan adatbázis létrehozását tervezik, amely napi bontásban is megmutatja a foglalkoztatottak számát.

Kapcsolódó elemek