Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A CDU delegációja kétnapos látogatást tesz hazánkban

Kövér László udvariassági látogatáson fogadta Arnold Vaatzot, a Német Bundestag CDU/CSU pártszövetség frakcióvezető-helyettesét és delegációját. A küldöttség beszámolója jelentős pozitív hatást gyakorolhat a német kormány hazánkról alkotott képére. A CDU - delegáció magyarországi látogatását Czukor József berlini magyar nagykövet kezdeményezte.


Dátum: 2012-10-31 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:40.736649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA csoport közvetlen kapcsolatban áll\xa0 Angela Merkel kancellár asszonnyal, ezért a delegáció beszámolója jelentős pozitív hatást gyakorolhat a német kormány hazánkról alkotott képére.\xa0Arnold Vaatz havonta beszámol Angela Merkelnek benyomásairól, és – a berlini magyar nagykövetségen keresztül – ő maga ajánlotta fel, hogy Magyarországra utazik, hogy személyesen tájékozódjon a helyzetről, ezzel segítve a Fidesznek.', 'A delegáció látogatásával egyúttal jelezni szerette volna, hogy nem értenek egyet azzal\xa0 a nyugat-európai médiumokban\xa0 kialakult gyakorlattal, amely egyoldalúan és tendenciózusan mutatja be Magyarországot. Arnold Vaatz kitért rá: sok olyan körülmény van, amelynek az európai közvélemény nincs tudatában. Ezek között az első helyen említette, hogy sikerült a költségvetési deficitet az EU által előírt határon belül tartani, és az államadósságot is 80 százalék alá szorították.', 'A német politikus kiemelte: a költségvetési hiánnyal és az államadóssággal összefüggésben elért eredmény óriási teljesítmény, amely Európában csak néhány országnak sikerült. A sikerek közé sorolta a magyarországi kisebbségi politikában, többi között a romák integrációjában elért eredményeket, amelyeket más kelet-közép-európai országok gyakorlatával összehasonlítva rendkívül figyelemreméltónak nevezett.

\xa0

\n']

Kövér László válaszában kitért arra, hogy a kétharmados többséggel elfogadott Alaptörvény azt az 1989-ben, még az állampárt által hatályba léptetett és preambulumában is ideiglenesnek titulált alkotmányt váltotta fel, amely majdnem fele annyi ideig volt érvényben, mint amennyi ideig a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodtak.

Az Alaptörvényt érő támadásokra az Országgyűlés elnöke úgy reagált, hogy azok politikai elfogultságon alapulnak, azok támadják leginkább, akik valójában el sem olvasták. A 22 évvel a rendszerváltoztatás után elfogadott Alaptörvény beiktatásával az államberendezkedés nem módosult, Magyarország továbbra is parlamentáris köztársaság. A valódi változás a preambulumban található, ez foglalja össze azokat az értékeket, amelyek nélkül nincs nemzeti összetartozás, amely a támadásokkal ellentétben nem kirekesztő, sőt befogadó.

Kövér László példaként említette, hogy az Alaptörvény nemzetalkotó tényezőnek tekinti a Magyarországon élő nemzetiségeket, szemben egyes környező államokkal, melyek egységes nemzetállamként határozzák meg magukat, annak ellenére, hogy területükön csak a magyar nemzetiség számaránya is nagyobb, mint a Magyarországon élő összes nemzetiségé.

Manfred Grund képviselő a Magyarországon zajló folyamatokat úgy jellemezte, hogy a jelenlegi magyar vezetés azt szeretné beteljesíteni, amit ’56-ban a magyar nép elkezdett, azt a forradalmat, amelynek sok nyertese van, ugyanakkor vesztesei is, ezért ütközik ilyen ellenállásba.

Ulrich Petzold képviselő reményét fejezte ki, hogy a magyar kormánynak sikerül a múltat feldolgoznia. Mi németek megtanultuk, hogy a totalitárius rezsimek felszámolása nélkül elképzelhetetlen a jövő – fogalmazott a CDU képviselője – és Magyarország jó jövő előtt áll, ha megbirkózik ezekkel a feladatokkal.

A több mint egy órás tárgyalás végén Arnold Vaatz, mint a keletnémet országrészt képviselő csoport vezetője, hozzátette: a magyar képviselők nem állnak egyedül a kommunista időkből szerzett tapasztalataikkal. Támogatásáról biztosította magyar kollégáit, és arra bíztatta a magyar kormányt, hogy bátran, határozottan képviselje Magyarország érdekeit az Európai Unióban.

A delegáció hazánkban tett látogatása során találkozott Balla Györggyel, a Parlament külügyi bizottságának elnökével is, és Nagy Andorral, a fenntartható fejlődés bizottságának alelnökével. Ezt követően a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány ebédet ad a küldöttség tiszteletére, melyen Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, Garnasztói György egyetemi tanár, a Teleki László Intézet főigazgatója, Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője, valamint Urlich Kleppmann, a Hans Seidel Alapítvány magyarországi irodavezetője vesz részt.

Szerda délután a Szövetség a Polgári Magyarországért és a Konrad Adenauer Alapítvány kerekasztal-beszélgetést szervez, melyen a Fidesz képviseletében Nagy Andor és Gulyás Gergely országgyűlési képviselők vesznek részt.

A delegáció a konferenciát követően Sárospatakra látogat, ahol borvacsorán vesz részt. A küldöttség hazánkban tett látogatásának második napján, Sátoraljaújhelyen egy bajor tulajdonú gyárat látogat meg, majd Hercegkútra utazik, ahol német kisebbségi képviselőkkel találkozik. A délutáni órákban a képviselők Hollókő nevezetességeivel ismerkednek.

Kapcsolódó elemek