A vidéki diákok jobban bíznak
A végzős és vidéki diákok optimistábbak a felvételi sikerét illetően, mint a fiatalabb és fővárosi társaik - állapítja meg a Felvételi Információs Szolgálat felmérése, amelynek keretében 10. és 12. évfolyamos középiskolásokat kérdeztek meg áprilisban.
Dátum: 2003-07-22 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:12.889783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagymintájú, országos nem reprezentatív vizsgálatba 414 középiskolából több mint 26 ezer diákot vontak be. A leginkább derűlátónak a felvételi sikerét illetően a dél-alföldi diákok bizonyultak (82 pont), míg a legkevésbé optimisták a nyugat-dunántúli középiskolások (74 pont) voltak. A legmagabiztosabban a jogi pályára (83 pont) készülők vágtak neki a felvételinek, a legbizonytalanabbul pedig a művészeti pályákra készülők (70 pont). Az idén is a gazdasági és kommunikációs pályák voltak a legnépszerűbbek a felvételizők körében, akárcsak tavaly. Ugyanakkor a jogi pálya népszerűsége a harmadik helyről a hetedikre esett vissza. A FISZ felmérése szerint vesztett népszerűségéből az informatikai pálya is, miközben előrébb léptek a tanári, a bölcsész és a műszaki pályák. A budapesti diákok az átlagosnál gyakrabban készülnek műszaki pályákra, míg a vidéki nagyvárosokban az orvosi pálya az átlagosnál népszerűbb. A kisebb települések középiskoláiba járók körében a tanári és katonai, rendvédelmi pályák a kedveltek. A közgazdász, a bölcsész és a művészeti pályák különösen vonzóak a Nyugat-Dunántúlról érkező diákoknak, az orvosi, a kommunikációs és műszaki pályák a Dél-Alföldön. Az idei felmérés szerint a diákok tájékozottabbak a felvételi rendszer elemei kapcsán, mint tavaly. Míg tavaly az átlag a 11. és 12. évfolyamosok körében 51 pont volt idén ez 64 pontra növekedett. A középiskolások leginkább a pontszámítási rendszert ismerik jobban, míg a szakcsoportos besorolással kapcsolatos ismereteik kevésbé bővültek.
MTI - fidesz.hu