Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A posta is árat emel

Augusztus elsejétől tíz százalékkal emelkednek a posta tarifái - értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudni, a döntés már július első felében megszületett, ám a kormány és az informatikai tárca még nem jelentette be az intézkedést. A lap információi szerint jövőre a hatszáz és kétezer közötti lélekszámú települések kispostáinak fenntartásából kivonulna a Magyar Posta Rt.


Dátum: 2003-07-22 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:13.195975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem állt még a közvélemény elé a kormány azzal a döntéssel, amelyet július elején már meghoztak: e szerint jövő hónaptól tíz százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások tarifái. Tomecskó Tamás, a posta szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Magyar Nemzet értesülését. Úgy tudni, a tárgyalásokon az Informatikai Minisztérium nem támogatta a posta tíz százalékot meghaladó tarifaemelési javaslatát, ám a legalább kilencszázalékos emeléshez a tárca is ragaszkodott. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az emelés mintegy felkészülésként értelmezhető, mivel az uniós csatlakozás miatt ennél sokkal jelentősebb áremeléseket kell végrehajtani.

Értesülések szerint középtávú stratégiája alapján a Magyar Posta már jövőre megkezdené a hatszáz és kétezer közötti lélekszámú települések postáinak magánkézbe vagy önkormányzati kezelésbe adását. (Az idén már megkezdődött a kisfalvak postátlanítása.) Ez jövőre csaknem háromezer, de 2005-ben további négyezer postai dolgozó állását veszélyeztetheti.

Mundruczó Kornél, a Postás Szakszervezet elnöke - aki a munkaadó Magyar Posta felügyelő bizottságának is tagja - a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: sem hivatalosan, sem "folyosói szinten" nem értesültek még az elképzelésről. Az elnök szerint a kétezer fős települések postai szolgáltatásait nem lehetne ellátni az elbocsátások után. Szerinte ha az elképzelés megvalósulna, az sokkal több postai dolgozó elbocsátását jelentené, mint amiről a Magyar Nemzet tud.

Tomecskó Tamás, a posta szóvivője ezzel szemben közölte: a menedzsment már májusban nyilvánosságra hozta a nevezett települések postáival kapcsolatos elképzeléseit, amelyet az uniós normák és a megváltozott igények kielégítésével magyarázott. az elbocsátásokra vonatkozó felvetésre ugyanakkor nem reagált. Jelenleg a hatszáz fő alatti települések postahivatalainak mozgópostává alakítása a feladat - mondta a szóvivő.

Ismeretes: a választások előtt a postásoknak írt levelében szakmájuk "erkölcsi és anyagi" megbecsülését ígérte Medgyessy Péter. Ennek ellenére csak kevésen múlt, hogy az idei béremelés miatt nem következett be a Magyar Posta történelmének első sztrájkja. Noha a bértárgyalások alatt Medgyessy Péter az Országgyűlésben kijelentette: "elbocsátásokra nem kerül sor", illetve "nincs tudomásom a kistelepülések postáinak tervezett bezárásáról", csak idén ezer főt bocsátanak el, és kettőszázötven település postahivatalát szüntetik meg.

Bákonyi Ádám - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek