Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem változik a távhő fogyasztói ára

A távhő fogyasztói ára nem változik az idén a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján, amely a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.


Dátum: 2012-11-01 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:52.346461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távhő értékesítési díjat megállapító és a távhő-szolgáltatási támogatásról szóló miniszteri rendeletek módosítása nyomán nem változnak a lakossági felhasználóknak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági árai.

Így a lakossági távhőárak a rezsiköltségek kordában tartására vonatkozó kormányzati törekvéseknek megfelelően 2012 novemberétől sem emelkednek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

A rendelet kimondja: "a végfelhasználó a távhőszolgáltató és az ellátási területen a korábbi távhőszolgáltató helyett működő új távhőszolgáltató részére a távhőszolgáltatásért a távhőszolgáltató által 2011. március 31-én alkalmazott, általános forgalmi adót nem tartalmazó díjnál 4,2 százalékkal magasabb mértékű – legmagasabb hatósági árnak minősülő – szolgáltatási díjat köteles fizetni".

A korábbi rendelet is ezen ár maximum 4,2 százalékos emelését tette lehetővé a szolgáltatóknak, és ezzel a szolgáltatók túlnyomó többsége élt is.

A rendelet további részeiben pontosítja a korábbi szabályozást a távhőtermelők támogatásáról, mellékleteiben közli az egyes szolgáltatóknak nyújtott támogatás mértékét.

Kapcsolódó elemek