Tűzifával segíti a fűtetlen lakásban élőket a miskolci önkormányzat
Tüzelővel segíti a téli hónapokban a fűtetlen lakásban élőket a miskolci önkormányzat - tájékoztatta Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-t.
Dátum: 2012-11-02 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:53.815539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miskolcon az elmúlt télen egyetlen hajléktalan sem halt meg az utcán, ugyanakkor az önkormányzat a saját fűtetlen lakásukban élőkre is odafigyel, és segít nekik - hangsúlyozta a szóvivő. Közlése szerint a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő területekről eltulajdonított és lefoglalt fákat a Miskolci Családsegítő Szolgálat osztja szét a rászorultak között, "de szükség esetén - ahogyan tavaly - vásárol is tűzifát az önkormányzat".
Dobos Tímea elmondta: a miskolci önkormányzat a szociális és gyermekjóléti intézményekkel, a hajléktalanokat ellátókkal, valamint a mentőszolgálat, a rendőrség, a tűzoltóság és polgárőrség szükség szerinti bevonásával kiemelt figyelmet fordít ezen a télen is a különösen veszélyeztetett és segítségre szoruló emberek megsegítésére.