Újszerű eszköz a gazdaság élénkítésére
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával. A megállapodás szövegét a kormany.hu-n olvashatja
Dátum: 2012-11-02 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:55.622505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Innováció, unortodoxia, amely segít, hogy az ország a víz fölött maradjon"
A Richter az egyetlen olyan magyarországi központú gyógyszercég, amely külföldi szakmai befektetők nélkül magyar menedzsment irányításával működik, a világon több mint száz országba szállít, közvetlenül ötezer, közvetve további tízezer embernek ad munkát az országban, és a magyarországi vállalatok közül ez a cég költi a legtöbbet kutatás-fejlesztésre - sorolta a kormányfő, emlékeztetve a Richter Gedeon zöldmezős beruházással épült debreceni biotechnológiai üzemének áprilisi avatójára. A több mint 25 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely létesült Debrecenben.
Az ország sikerességéhez sikeres cégekre van szükség, mert azok tudnak versenyképes fizetéseket adni dolgozóiknak. "A magyar kormány számít a sikeres cégekre, oly módon, hogy megpróbáljuk jól beépíteni őket a magyar gazdaság szövetrendszerébe" - fogalmazott a miniszterelnök.
Minden évben 20-25 milliárdot fordít magyarországi beruházásokra a Richter
Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója beszédében kiemelte, a Richter Gedeonnak célja a függetlenség, vagyis hogy döntései Magyarországon, a cég központjában, a magyar gazdaság érdekeit maximálisan figyelembe véve szülessenek. Beszédében felhívta a figyelmet a biotechnológia iránti elkötelezettségükre, amellyel kapcsolatban jelezte, hogy debreceni üzemükben 2020-ig öt új készítményt dolgoznak ki, és állítanak a magyar egészségügy szolgálatába.
Ezért kínál a kormány stratégiai partnerséget
Giró-Szász András kormányszóvivő az aláírási ünnepségen közölte, a kabinet céljának, a munkaalapú társadalom megteremtésének egyik legfontosabb eleme a termelő, fejlesztő cégek erősítése. Ezért kínál a kormány stratégiai partnerséget ezeknek a vállalatoknak.