Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Így hazudik Lendvai Pál


Dátum: 2012-11-03 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:27:57.878294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: A hazugság az a habarcs, amely összetartja a világképüket; máskülönben felkenődne a valóság betonfalára. Ezért kellett női Gergényi Péterként azt mondania Heller Ágnesnek is Brüsszelben, hogy 2006 októberében nem is az történt, amit láttunk, ahogy a volt budapesti rendőrkapitány sem látott azonosítót „elhagyó” rendőreinél viperát. A balliberális médiaértelmiség küldetése kettős: hamis képet festeni Nyugaton Magyarországról, és hamis képet festeni Magyarországon a Nyugatról, ahol például olykor a kormánypolitika szintjén dúl az idegenellenesség.

A Népszabadság interjújának címe Lendvainak ez a mondata lett: Nem hagyom szó nélkül, ha szembeköpnek. Ezzel mi is így vagyunk.

Kapcsolódó elemek