Újabb nyertesek a Széchenyi Terv pályázatain
A Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programjára pályázók újabb nyerteseit ismertette Matolcsy György gazdasági miniszter szerdán Tapolcán tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-03-20 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:20.980019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bejelentette: a termál- és gyógyfürdők fejlesztésére Celldömölk, Szolnok és Mosonmagyaróvár összesen 2 milliárd forint támogatást nyert el, a megvalósuló beruházások értéke mintegy 9,8 milliárd forint.
Celldömölkön vulkánfürdőt építenek 1,1 milliárd forintos költséggel, ehhez 560 milliót nyert el a település a Széchenyi Terv pályázatán.
Szolnokon a tiszaligeti fürdőt újítják fel - 520 millió forintos költséggel -, amelyhez 260 milliós támogatást kapott a város.
Mosonmagyaróváron egy élményfürdő létesítéséhez nyertek 1,2 milliárd forintos támogatást. Az élményfürdő mellett apartman-házak is épülnek és egy luxus üdülőtelepet létesítenek. A beruházás teljes költsége 7,3 milliárd forint.
Mint a tájékoztatón elhangzott: ez a program ma Magyarországon a legnagyobb önálló turisztikai beruházás.
Gyógyszállók építéséhez Mosonmagyaróvár és Visegrád kapott összesen 1,5 milliárd forint támogatást, ami 7,1 milliárd forintos projekt megvalósulását teszi lehetővé.
A most odaítélt 500 millió forint támogatással Mosonmagyaróváron egy 514 ágyas termálszálló és villapark épülhet fel, a beruházás értéke 2,6 milliárd forint.
Visegrádon ugyancsak gyógyszállót építenek fel 2 milliárd forintos költséggel, a támogatás összege 504 millió forint.
Matolcsy György bejelentette még: a Balaton tízéves gazdaságfejlesztési programja keretében is megszületett a döntés a két első nyertes pályázatról. Balatonalmádi a Széchenyi Terv pályázatán egy 400 millió forintba kerülő kulturális és kongresszusi központ építésére kapott 200 millió forint támogatást. A másik nyertes Balatonfüred, ahol 900 millió forintért épül majd fel az észak-balatoni regionális konferenciaközpont, ehhez 445 millió forint támogatást kapott a város.
A gazdasági miniszter a sajtótájékoztatót követően lerakta a Tapolcán építendő 232 szobás, négycsillagos termálszálló alapkövét. A teljes beruházás - amelyhez termálfürdő és gyógyászati központ is kapcsolódik - 4 milliárd forintba kerül. Ehhez a Széchenyi Terv pályázatán összesen 1,2 milliárd forintot nyert el a város, a többit a beruházó cég állja. A szálloda és a gyógyfürdő centrum a jövő év tavaszára készül el.