Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bernáth Ildikó nem fogadja el a miniszterek válaszát

Bernáth Ildikó elégedetlen azokkal a válaszokkal, amelyeket László Csabától és Lamperth Mónikától kapott a két, közelmúltbeli Veszprém megyei gyilkossággal kapcsolatban - derült ki a fideszes országgyűlési képviselő keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-07-22 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:14.673419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A költségvetésből a rendőrség és a posta működésére, s a bűnmegelőzésre fordított összegekről tájékoztató válaszok akkor lennének megnyugtatóak, ha kézre kerülnének a gyilkosok" - fogalmazott a veszprémi országgyűlési képviselő.

Júniusban egy szentkirályszabadjai nyugdíjast, valamint egy veszprémi postást gyilkoltak meg.

Bernáth Ildikó a mindeddig eredménytelen rendőrségi nyomozás láttán írásban fordult Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterhez - aki helyett László Csaba pénzügyminiszter válaszolt -, valamint Lamperth Mónika belügyminiszterhez kérdéseivel, amelyek azt firtatták: mit tesznek tárcájuk élén a hasonló, súlyos esetek megelőzése érdekében.

László Csaba válaszában a Magyar Posta Rt. eszközeinek a fejlesztéséről, a kézbesítők biztonságát szolgáló intézkedésekről szólt, s míg Bernáth Ildikó arra helyezte a hangsúlyt, hogy az elmúlt években 83 alkalommal érte támadás a postásokat, a miniszter közölte: tavaly 43 százalékkal csökkent a kézbesítőket ért támadások aránya, s hogy a veszprémihez hasonló embertelen támadás két éve nem volt - derült ki a sajtótájékoztatón.

Lamperth Mónika arról tájékoztatta a fideszes országgyűlési képviselőt, hogy a rendőrség változatlanul nagy erőkkel keresi a gyilkosokat, s hogy a két emberölés közt valószínűleg nincs összefüggés. Azt is közölte: idén a belügyi tárca 28 millió forinttal támogatja a bűnmegelőzést, 2 milliárd forinttal a rendőrség eszközeinek korszerűsítését, s hogy Veszprém megye rendőrkapitányságainak ebben az évben 9 új gépjárművet adtak át.

"Konkrét választ nem kaptam, mert a két miniszter levele az általánosságok szintjén mozog. Nem kaptam választ például arra a kérdésemre, mi történik azokkal a településekkel, ahol nincs rendőr" - közölte a fideszes politikus, aki megjegyezte: Veszprémben a történtek miatt több postás belső szolgálatra kérte át magát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek