Szükséges a parkolási rend módosítása + videó
Tapolczai Gergely a mozgáskorlátozottak repülőtéri parkolásáról beszét hétfőn a parlamentben, és felhívta a figyelmet arra, hogy jelenlegi szabályozás módosítására van szükség.
Dátum: 2012-11-05 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:19.549994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János államtitkár közölte: a probléma intézkedést igényel, a parkolási rend módosítása azonban nem tartozik sem a fejlesztési tárca, sem a közlekedési hatóság, sem a fővárosi önkormányzat hatáskörébe. Mint mondta, a repülőtér földi közlekedési felületén a kezelői jogokkal a Budapesti Airport Zrt. rendelkezik. Elismerte, hogy öt perc áthajtási idő egyáltalán nem sok, a kerekes székeseknél általában nem reális, és jelezte: indokolt, hogy az érintettek ennél hosszabb ideig használhassák a parkolót. Mint mondta, levélben hívja fel az üzemeltető figyelmét annak megvizsgálására, milyen további intézkedésekkel tudják segíteni a mozgáskorlátozottaknak a közlekedés könnyebbé tételét.
A képviselő a választ elfogadta.