Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormánymegbízotti egyetértéssel megtagadható a közös önkormányzati hivatal létrehozása

A kormányhivatal vezetőjének jóváhagyásával megtagadható lesz a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodások megkötése.


Dátum: 2012-11-05 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:20.291726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament ezt a szabály hétfőn illesztette be a 2013. január 1-jétől hatályos önkormányzati törvénybe, amelynek korábban elfogadott szövege szerint a városok, illetve a kétezer lakosnál népesebb települések képviselő-testülete nem tagadhatja meg a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodás megkötését, ha azt vele határos település kezdeményezi.

A fideszes Lázár János szeptemberben benyújtott indítványában ehelyett azt javasolta, hogy akkor lehessen megtagadni a közös hivatal létrehozásáról szóló megállapodást, ha a két település nem ugyanahhoz az egyéni választókerülethez tartozik, és ebbe a belügyminiszter is beleegyezik.

Előterjesztésén - amelyhez párttársa, Nagy Csaba is csatlakozott - az önkormányzati bizottság javaslatára úgy változtatott az Országgyűlés, hogy a kormányhivatal vezetőjének jóváhagyása kell a megállapodás megtagadásához. Ugyanakkor a döntés ellen az érintett önkormányzat képviselő-testülete bírósághoz fordulhat.

A törvénymódosítást kormánypárti szavazatokkal fogadta el a Ház.

Kapcsolódó elemek