Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államadósság okairól vitázik a Parlament

Az államadósságról és annak okairól folytat politikai vitát kedden az Országgyűlés.

Dátum: 2012-11-06 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:23.313822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A kormány álláspontját Orbán Viktor miniszterelnök ismerteti fél órában, majd a Fidesz-KDNP és az ellenzék is 130-130 percben fejtheti ki a véleményét arról, hogy kit terhel a felelősség az államadósságért. A Parlament ezt megelőzően kivételes sürgős eljárással dönthet az államháztartási törvény módosításáról.

Ennek célja, hogy a kormány a költségvetés sarokszámait tartalmazó módosító indítványt terjeszthessen elő, ha ez akár az EU/IMF-megállapodás, akár az uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges. A Ház a Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről szóló magyar-szlovák megállapodás kihirdetéséről, illetve a csődtörvény módosításáról is tárgyal.

Megvitatják még Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát, amely kiterjesztené a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét - a jegybank kivételével - minden olyan gazdasági társaságra, amelyben az államnak 25 százaléknál nagyobb részesedése van.

Tárgyalják az örökségvédelmi és a mozgóképtörvény módosítását, illetve azt, hogy a fővárosi önkormányzaté legyenek a jelenleg kerületek tulajdonában álló alsó rakparti ingatlanok, kikötők. A nap végén részletes vita lesz arról a kormányzati indítványról, amely létrehozná a pénzügyi jogok biztosának intézményét.

Kapcsolódó elemek