Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar-vietnámi együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Kardeván Endre Hanoiban

A magyar élelmiszer-export bővítéséről, a sertéshús kiviteléről is tárgyalt Kardeván Endre államtitkár Hanoiban, a Magyar-Vietnámi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság ülésén, valamint a kétoldalú megbeszéléseken - közölte portálunkkal a vidékfejlesztési tárca, kedden.


Dátum: 2012-11-06 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:29.168818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tTájékoztatásuk szerint:\xa0a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára \xa0Diep Kinh Tan vietnámi agrárminiszter-helyettessel a több évtizedes múltra visszatekintő halászatfejlesztési, valamint a baromfi-, sertés- és nyúltenyésztéssel kapcsolatos együttműködés megerősítéséről egyeztetett. A két szakember az élelmiszer-biztonság és az állategészségügy területén történő együttműködés elmélyítése érdekében nyilatkozatot írt alá.', 'A dokumentum előrelépést jelent a magyar élelmiszer-export bővítésében, a sertéshús-export megindításában. A szándéknyilatkozat mellet a sertéshús és a baromfihús exportjához szükséges állategészségügyi exportbizonyítványokról is tárgyaltak a felek. Vietnámi kezdeményezésre megegyezés született arról, hogy a jövőben behatóbban ismerkedhetnek az ázsiai kollégák az elismert magyar agrároktatással.

\xa0

A Vízipari munkacsoportban a Nguyen Thai Lai környezetvédelmi és természeti erőforrások miniszter-helyettesével folytatott tárgyaláson mindkét ország megerősítette szándékát a szennyvíztisztításhoz kapcsolódó technológiák, az ivóvíz-ellátás, valamint a vízgazdálkodás további területein történő együttműködés szorosabbra fűzéséről. Kardeván Endre meghívta vietnámi tárgyalófelét a 2013-ban, az ENSZ égisze alatt hazánkban megrendezendő Víz világkonferenciára. Magyarország elkötelezettségét fejezte ki a Duna-Mekong együttműködés megerősítésére - zárul a közlemény.

']

Kapcsolódó elemek