Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az NGM a kereskedelem hatékony támogatásán dolgozik

A kereskedelem Magyarország egyik húzóágazata, a Nemzetgazdasági Minisztérium ezért azon dolgozik, hogy a kereskedelmi szektort hatékonyan tudja támogatni - hangsúlyozta Lenner Áron belgazdaságért felelős helyettes államtitkár kedden az Európai Kereskedelem Napján, Budapesten.


Dátum: 2012-11-06 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:31.556229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), az Európai Kereskedelmi Szövetség, az EuroCommerce magyarországi tagszervezete a szektor vállalkozói körének támogatásával az idén nyolcadik alkalommal rendezte meg az Európai Kereskedelem Napját.

Az NGM helyettes államtitkára elmondta: a nemzetgazdasági tárcánál vizsgálják a vállalkozóbarát környezet kialakításának, az adminisztrációs terhek csökkentésének, a jogi környezet javításának lehetőségét.

Krisán László, a VOSZ kereskedelmi és szolgáltatási szekciójának elnöke a kormánytól partnerséget, a terhelésben arányosságot,  a tervezéshez kiszámíthatóságot kért.

Kapcsolódó elemek