Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Andrássy Egyetem nem ad helyet a Habsburg Intézetnek

Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem a működtetésére kijelölt épület használatáról nem kíván sem a Habsburg-intézettel, sem más magyarországi, és külföldi intézménnyel hosszú távú bérleti szerződést kötni - közölte Hazai György alapító rektor kedden újságírók előtt. Erről az egyetem kuratóriuma 9 nem 1 igen és három tartózkodás mellett döntött előző napi ülésén - mondta.


Dátum: 2003-07-22 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:17.115995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány Kuratóriuma májusban tartotta alakuló ülését Budapesten; a közalapítványt tavaly decemberben hozta létre a kormány. A társaság több európai nemzet sorsát érintő kérdéseket kutat a jövőben. A kuratórium elnöke Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az intézetet Gerő András vezeti.

A közalapítvány azzal a kérdéssel fordult az Andrássy Egyetemhez, hogy működéséhez adjon otthont a Festetics Palotában. Bod Péter Ákos, az Andrássy egyetem kuratóriumi elnöke kifejtette: az egyetemre idén kétszeres volt a túljelentkezés és terveik között szerepel doktori iskola létrehozása is. "Sem most, sem hosszabb távon nem kívánják megosztani az épületet, nincs feles tere az egyetemnek" - fogalmazott a kuratóriumi elnök.

Jelezte: felvetették az oktatási tárcának, hogy az intézetet az V. kerület Magyar u. 36. szám alatt helyezzék el, ahonnan az egyetem a nyár folyamán kiköltözik, egyelőre azonban még nem kaptak választ.

Rudolf Baer kuratóriumi tag, Bajorország miniszteri tanácsosa az egyetem fejlődési perspektíváit hangsúlyozta.

Klaus von Trotha kuratóriumi tag, Baden-Württemberg volt oktatási minisztere megerősítve a miniszteri tanácsos szavait rámutatott: a kuratóriumi ülésen "mindenfajta idegen külső használat ellen szólt". Fontosnak tartotta, hogy az Andrássy egyetem számára a legjobb tanárokat tudják biztosítani, ezt azonban csak akkor tudják megtenni, ha a feltételek is adottak. Hozzátette: "végtelenül sajnálja, hogy nincsenek felesleges helyek. A Habsburg intézet elhelyezése nem német ügy, a magyar politika ügye" - fogalmazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek