Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ebben a térségben is keresettek a szakembereink"

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a kuvaiti Nemzeti Technológiai Hivatal (NTEC) vezetőjével Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke, aki a Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár által vezetett kormányzati delegáció tagjaként tartózkodik a közel-keleti országban.


Dátum: 2012-11-06 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:38.878001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NIH keddi közleménye szerint az együttműködés legfontosabb eleme az innovációban érdekelt kuvaiti cégek beazonosítása, illetve kuvaiti fejlesztések megvalósítása magyar szakemberek révén.

Az aláírt nyilatkozat értelmében az intézmények közötti információcsere bázisát a két országban megjelenő és kereskedelmi hasznosításra alkalmas projektek, technológiák és szabadalmak jelentik.

A NIH hozzá szeretne járulni az NTEC Technológiai Vállalkozásközpontjának magyar szakemberekkel történő megerősítéséhez, amely további lehetőségeket teremthet a hazai innovatív vállalatoknak a térségben való megjelenésére. A most aláírt szándéknyilatkozat a NIH szerint a magyar tudományos és technológiai eredmények hasznosítását eredményezheti az Öböl-menti országokban.

A kuvaiti Miniszterek Tanácsa még 2002-ben hívta életre az NTEC-et mintegy 350 millió amerikai dollár alaptőkével. A hivatal az állami befektetéseket kezelő Kuvaiti Befektetési Hatóság egyik leányvállalataként működik. Az NTEC fő feladata a Kuvaitba irányuló, magas hozzáadott értékkel bíró technológiai befektetések ösztönzése.

"A kétnapos tárgyalássorozat alatt is meggyőződhettem arról, hogy ebben a térségben is igen keresettek az elsősorban műszaki képzettséggel bíró szakembereink" - idézi a közlemény Mészáros Györgyöt, aki elmondta, hogy az NTEC vezetői egy 2013 tavaszára tervezett budapesti workshop keretében szeretnének megismerkedni a legígéretesebb magyar innovációs projektekkel.

Az NTEC menedzsmentje leginkább az infokommunikációs technológiák, az élettudományok területén elért eredmények, a magas hozzáadott értékkel bíró diagnosztikai eljárások, valamint az energetika, újrahasznosítható, illetve megújuló energiaforrások felhasználását lehetővé tevő technológiai újítások iránt érdeklődött - ismertette Mészáros György.

Kapcsolódó elemek