Támogató nyilatkozat a felvidéki magyarok mellett
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága egyhangúlag elismeri és támogatja az Emberi Méltóság Tanácsának azt a tevékenységét, amelyet az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében tanúsít.
Dátum: 2012-11-06 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:39.614125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület erről szóló állásfoglalását kedden juttatták el az MTI-hez.
A dokumentum rögzíti, hogy a grémium egyúttal csatlakozik a Lomnici Zoltán és Gubík László által jegyzett, az Európai Parlament elnökéhez októberben benyújtott petícióhoz, mivel annak tartalmával és céljaival egyetért.
A kezdeményezők Tőkés László európai parlamenti képviselőt kérték fel arra, hogy a petíciót nyújtsa be Martin Schulz EP-elnöknél. Mivel az EP-elnök elfoglaltságai miatt nem tudta átvenni a felterjesztést, az ügy sürgős volta miatt Tőkés László hivatalos úton a petíciós bizottság elé terjesztette a beadványt - közölte október 16-án az EP-képviselő sajtóirodája.
Lomnici Zoltán, az EMT elnöke és Gubík László érvelése szerint Szlovákia megsérti az uniós közösségi jogot azzal, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt - alkotmányellenes és diszkriminatív módon - megfosztja a felvidéki magyarokat szlovák állampolgárságuktól. Szerintük az EU-nak eljárást kell indítania Szlovákia ellen, kötelezve Pozsonyt az elkövetett jogsértések megszüntetésére és az okozott károk jóvátételére.
Lomnici Zoltán szeptember 20-án jelentette be, hogy petíciót nyújt be Szlovákia ellen az Európai Parlamenthez az Emberi Méltóság Tanácsának vezetője a magyar állampolgárságot felvett és emiatt különböző jogsérelmet szenvedők érdekében. A kezdeményezéshez csatlakozott Gubík László, felvidéki joghallgató, akit azt követően fosztottak meg szlovák állampolgárságától, hogy felvette a magyart.