Magyarország érdeke, hogy Amerikának jó, együttműködő elnöke legyen
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Magyarország legfőbb érdekének nevezte kedden, hogy az Egyesült Államoknak olyan elnöke legyen, aki stratégiai szövetséges, akivel együttműködést lehet kialakítani.
Dátum: 2012-11-07 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:41.436660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Legfőbb érdekünk, hogy az Egyesült Államoknak jó elnöke legyen, egy jó stratégiai szövetséges, aki képes segíteni nekünk, együtt tud működni velünk" - fogalmazott a közigazgatási és igazságügyi miniszter a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) amerikai elnökválasztási partiján a Corinthia Hotelben. Navracsics Tibor stratégiai szövetségeseknek nevezte Magyarországot és az Egyesült Államokat a másnap hajnalig tartó parti kezdetén mondott üdvözlő beszédében.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete arról beszélt: akárki is nyerje meg az amerikai elnökválasztást, a két ország közötti barátság és kapcsolatok ereje nem fog megváltozni. A nagykövet hangsúlyozta: az amerikai demokráciában él az a mély meggyőződés, hogy a politikai véleményektől és nézőpontoktól függetlenül az egyéneké lehet és kell, hogy legyen a végső szó. Akármi is a lesz végeredmény, az eredményt mindenki békességben tiszteletben fogja tartani, és a győztes nem csak azokat fogja képviselni, aki rá szavaztak, tisztában vannak azzal a felelősségükkel, hogy ellenfeleik jogait is meg kell védeniük - fejtette ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elnök- és a kongresszusi választás mellett az Egyesült Államokban állami és helyi választásokat is tartanak, új kormányzókról is döntenek. Különféle kezdeményezésekről is népszavazást tartanak, az ő államában, Kaliforniában például az állampolgárok véleményt nyilvánítanak arról is, hogy betiltsák-e a halálbüntetést.
Havas István, a házigazda AmCham elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, ezen a történelmi éjszakán dől el, hogy ki lesz az új amerikai elnök. Hozzátette, az eredmény meg fogja határozni az Egyesült Államok politikáját a következő négy évben, és ez fontos hatással lesz az egész világra, benne Magyarországra.
Navracsics Tibor a parti megnyitója után az MTI-nek úgy nyilatkozott: "nekünk egy hatékonyan működő amerikai döntéshozatali rendszerre van szükségünk". Ez általában azt jelenti, hogy akkor a leghatékonyabb az amerikai elnöki rendszer, ha a törvényhozás és az elnök ugyanahhoz a párthoz kötődik - fejtette ki. A miniszterelnök-helyettes nem mondta meg, hogy melyik jelölttel szimpatizál. Arra a kérdésre, hogy vajon Barack Obama elnök újraválasztása vagy Mitt Romney győzelme lenne előnyösebb Európának és Magyarországnak, azt válaszolta, Magyarország kormányának minisztereként nem foglalhat állást ebben a kérdésben.
Navracsics Tibor rámutatott: az amerikai elnökválasztási kampány sok érdekes tanulsággal szolgál, nyilván minden magyarországi politikai erő figyelemmel kíséri a tengerentúli kampányt. Szomorú tendenciának nevezte, hogy "az amerikai elnökjelöltek is egyre inkább egymással vannak elfoglalva és egyre kevésbé nagy víziók, nagy szakpolitikai elképzések megfogalmazásával". A másik vastörvénnyé váló tendencia szerinte az, hogy "tovább prezidencializálódik" az amerikai politika. Ezzel kapcsolatban beszélt arról, hogy óriási szerepe van a médiának, a rengeteg platform, köztük az internet nyújtotta számos lehetőségnek köszönhetően sokkal sokszínűbb, sokrétűbb és kifinomultabb politikai kampányok folytathatók a célcsoportok megszólításával. Megjegyezte, hogy rövidesen a magyar választási kampányokban is meg fognak jelenni a sokkal célzottabb és specifikáltabb üzenetek, illetve az ezek eljutatáshoz szükséges kommunikációs eszközök.