Áder János levélben gratulált Obamának
Áder János köztársasági elnök szerdán levélben gratulált az ismét amerikai elnökké választott Barack Obamának, az államfő azt írta, meggyőződése, hogy a következő években tovább fejlődnek a két országot összekötő baráti kapcsolatok.
Dátum: 2012-11-07 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:45.797521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható levélben Áder János úgy fogalmazott, Magyarország a jövőben is elkötelezetten együttműködik Obamával és kormányzatával, hogy "a világot jobbá, igazságosabbá és biztonságosabbá tegyük, és hogy tovább erősödjenek az Atlanti-óceánt átívelő kötődéseink".
Áder János kiemelte, Obama "megújuló vezetése mellett" tovább fejlődnek a két nemzetet "az amerikai függetlenség hajnala óta" összekötő baráti kapcsolatok. A köztársasági elnök Magyarország népe nevében sok sikert kívánt Obamának rövidesen kezdődő hivatali időszakához.
Orbán Viktor miniszterelnök a diplomácia szokásos rendje szerint gratulált Barack Obama újraválasztott amerikai elnöknek - közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.