"Ez komoly lehetőség Magyarország számára" + videó
A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint az Európai Unió kihívásokkal küzd, amelyekre korábban nem volt példa. Ezeket új megoldásokkal lehet kezelni, a vita pedig természetes része a folyamatnak.
Dátum: 2012-11-08 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:56.527929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány külgazdasági stratégiája kulcsfontosságú szerepet szán az arab világnak és a távol-keleti országoknak – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a magyar mezőgazdaság számára rendkívül előnyös, hogy termeltetési együttműködés jött létre több kuvaiti céggel is. Ennek keretein belül külföldi finanszírozással Magyarországon termelnek, mert idehaza megfelelő az éghajlat, és rendelkezésre áll a szükséges szakértelem is, a termékeket pedig exportálják. Ez komoly versenyelőny és lehetőség Magyarország számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A brüsszeli országjelentéssel kapcsolatban megjegyezte: nagy győzelem, hogy hosszú idő után 2011-ben, idén és jövőre is 3 százalék alatt marad az államháztartás hiánya. Az Európai Bizottság prognózisa szerint ugyanakkor 2014-ben már nem lesznek ilyen biztatóak az adatok. Szijjártó Péter úgy véli: erről a kérdésről addig nem lehet érdemben beszélni, amíg el nem fogadják a 2014-es költségvetést. A gazdasági növekedés üteme pedig nagyobb lesz, mint ahogy azt az unió gondolja – jegyezte meg az államtitkár.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy viták a jövőben is lesznek, mert a nemzetközi szervezet olyan gazdasági kihívásokkal küzd, amelyekre korábban nem volt példa. A problémákat új megoldásokkal kell kezelni, ezeket keressük, ennek a folyamatnak pedig természetes eleme a konzultáció és a vita – hangsúlyozta az államtitkár a Ma reggelben.