Orbán Viktor fogadta a Microsoft alelnökét
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este az Országházban fogadta Kevin Turnert, a Microsoft alelnökét, valamint a cég közép-európai és magyarországi vezetőit – olvasható Havasi Bertalan csütörtöki közleményében.
Dátum: 2012-11-08 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:58.352000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbeszélésen kiderült: a Microsoft részéről nyitottság mutatkozik újabb magyarországi befektetésekre, a magyar kormány pedig üdvözöl minden olyan lépést, amely az ország gazdasági versenyképességét, illetve a munkahelyteremtést szolgálja – írja a miniszterelnök sajtófőnöke.