Trendforduló a deficitben és az államadósságban
Az államháztartási hiányt sikerül a GDP 3 százaléka alá szorítani és az államadósságot is csökkenteni, ezzel trendforduló lesz 2012-ben - mondta Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön Budapesten a Világgazdaság című napilap által szervezett konferencián.
Dátum: 2012-11-08 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:28:59.899136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár, a Világgazdaság című napilap által szervezett konferencián emlékeztetett rá, hogy az Európai Bizottság (EB) szerdán kiadott jelentése szerint idén az államháztartás GDP arányos hiánya Magyarországon 2,5 százalék lesz, jövőre 2,9 százalék, és 2014-ben 3,5 százalék, bár ennek mértékét a magyar kormány vitatja. Hozzátette: az Európai Unióban átlagosan még jövőre sem lesz a hiány 3 százalék alatt, a prognózis 3,2 százalék. Cséfalvay Zoltán jelezte azt is, hogy a hiányt, 1995 óta - amióta ezt rögzíti a statisztika - még egyetlen egyszer sem sikerült 3 százalék alá szorítani Magyarországon. Az EB jelentése szerint ugyancsak trendforduló lesz Magyarországon a GDP arányos államadósság alakulásában is, mivel a tavalyi 80,8 százalék után a ráta idén 78,4 százalékra, jövőre 77,1, 2014-ben 76,8 százalékra csökken - magyarázta az államtitkár. Az EU-ban jövőre az átlagos adósságráta várhatóan 88,1 százalék lesz - fűzte hozzá.
A jövőbeni gazdasági stratégia alapja a stabilitás megőrzése és az államadósság további csökkentése emellett az önkormányzati reform és a gazdaság fehérítése lesz, bár ez utóbbi lépést a mostani Magyarországgal kapcsolatos hiányprognózisban az Európai Bizottág "nem tudta most beárazni" - mondta az államtitkár. Jövőre a 16 százalékos egykulcsos adórendszer bevezetésével befejeződik az adórendszer átalakítása, és ez az adórendszer stabilitását is jelenti - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.