Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A VM még tanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét

Magyarország tanulmányozza az Európai Bíróságnak a szlovák tokaji borvidék uniós jegyzékbevételével kapcsolatban hozott ítéletét, és a későbbiekben dönt az esetleges további lépésekről - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI megkeresésére csütörtökön.

Dátum: 2012-11-08 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:08.376285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az Európai Unió Bíróságának törvényszéke csütörtökön elutasította azt a keresetet, amelyben Magyarország megtámadta, hogy a bizottság lecserélte az úgynevezett E-Bacchus jegyzékben a szlovákiai "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblas»" eredetmegjelölést a "Vinohradnícka oblast' Tokaj" eredetmegjelölésre, vagyis elhagyta belőle a szlovák nyelvű ragokat.

A magyar kereset eleve nem érintette, és így a bírósági ítélet sem érinti a Magyarország és Szlovákia között a Tokaj eredetmegjelölés használata körül folyó vita érdemi részeit. A törvényszék indoklása szerint az oltalom alatt álló eredetmegjelölés cseréje a jegyzékben azért nem támadható meg, mert ez nem vált ki joghatást, valamint automatikusan megtörténik. Ez az eredetmegjelölés ugyanis már korábban is oltalom alatt állt az Európai Unióban. Ezen az a tény sem változtat, hogy Pozsony a szlovák bortörvény 2009-es módosításakor "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblas»"-ra változtatta azt.

A VM közleményében emlékeztet: az európai uniós borreform a bor eredetvédelemmel kapcsolatos végső döntési jogköröket az Európai Bizottsághoz utalta. A bizottság az E-Bacchus elnevezésű adatbázisban tartja nyilván az egyes tagállamok oltalom alatt álló eredetmegjelöléseit és földrajzi jelzéseit.

Az Európai Bizottság még 2010 februárjában - Magyarország értesítése nélkül - úgy módosította a Szlovákiára vonatkozó bejegyzést, hogy az abban korábban szereplő "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblas»" megjelölést "Vinohradnícka oblas» Tokaj"-ra cserélte.

Magyarország úgy ítélte meg, hogy ez a bejegyzés sérti a magyarországi Tokaj eredetmegjelölésű hazai borok jó hírnevét, valamint az ilyen borokat előállító termelők érdekeit. Ezért pert indított az Európai Unió Bírósága - annak első fokon eljáró szerve, a törvényszék - előtt a bejegyzés megváltoztatása érdekében. A magyar kereset tehát eleve nem érintette a Magyarország és Szlovákia között a Tokaj eredetmegjelölés használata körül folyó vita érdemi részeit.

A VM jelzi: a törvényszék sajtóközleményből ismert értelmezése szerint ez az Európai Unió által nyilvántartásba vett bejegyzés nem támadható meg, mivel a nyilvántartásba vétel automatikus azon oltalom alapján, amelyben ez a megjelölés az Európai Unióban már az nyilvántartásba való bejegyzése előtt is részesült. A törvényszék nem a Tokaj eredetmegjelölés körüli vita érdemi kérdésében döntött, hanem eljárásjogi szempontok figyelembevételével hozta meg döntését.

A perben egy Magyarország számára kedvező ítélet egyébként azt jelentette volna, hogy az Európai Bizottságnak vissza kellett volna változtatnia a Szlovák Köztársaságnak tett E-Bacchus bejegyzést "vinohradnícka oblas» Tokaj"-ról "Tokajská/Tokajské/Tokajsk? vinohradnícka oblas»"-ra.

A törvényszék ítélete értelmében a szlovák termelők - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - továbbra is a "vinohradnícka oblas» Tokaj" eredet-megjelölést használhatják. Az ítélet semmilyen formában nem érinti a tokaji borok magyarországi névhasználatát - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek