Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyugdíjasokat is becsapja a kormány

Az elmúlt napokban két kedvezőtlen hírről értesülhettek a magyar nyugdíjasok. Az egyik szerint az 53. heti nyugdíjat nem novemberben, hanem januárban kaphatják csak meg az érintettek. A másik negatív kormányzati döntés pedig a Medgyessy-csomag adónövelő intézkedése. Bizonyára nem vigasz a nyugdíjasok számára az sem, hogy a megszorító csomag gyermekei-ket és unokáikat is hasonlóan sújtja, mint őket - jelenti ki a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Elnökségének közleménye.


Dátum: 2003-07-22 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:19.263228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Az elmúlt napokban két kedvezőtlen hírről értesülhettek a magyar nyugdíjasok. Az egyik sze-rint az 53. heti nyugdíjat nem novemberben, hanem januárban kaphatják csak meg az érintet-tek. A másik negatív kormányzati döntés pedig a Medgyessy-csomag adónövelő intézkedése.

Bizonyára nem vigasz a nyugdíjasok számára az sem, hogy a megszorító csomag gyermekei-ket és unokáikat is hasonlóan sújtja, mint őket.

A két döntés alapján világossá vált, hogy a szocialisták becsapták a nyugdíjasokat. Egyik ke-zükkel egyszeri, a nyugdíjalapba nem beépülő juttatást adtak, a másikkal csendben elveszik ennek többszörösét.

Az 53. heti nyugdíj átlagos összege 12. 600 forint, a Medgyessy csomag személyenként átla-gosan évi 33 ezer forintot vesz ki a nyugdíjasok zsebéből. Vagyis a szocialista kormány a megígért jóléti rendszerváltás helyett közel háromszor annyit von el a nyugdíjasoktól, mint amennyit ad.

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Országos Elnöksége

2003. július 22.

Kapcsolódó elemek