Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czomba: Munkahelyteremtéssel a régiók felzárkóztatásáért

A leghátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatása elsősorban munkahelyteremtéssel valósítható meg, amelyet a kormány a jövőben is fontos feladatának tekint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Dátum: 2012-11-08 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:08.686620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Czomba Sándor - aki a beregi térség országgyűlési képviselője is - a tájékoztatón hangsúlyozta: az ország keleti és nyugati területei között nagy gazdasági különbségek vannak, ezt pedig beruházásokkal, munkahelyek létesítésével és a fiatal munkaerő helyben tartásával lehet orvosolni.

A Bereg fejlődik, ezt bizonyítja a több mint 6,3 milliárd forint értékű árvízvédelmi töltésfejlesztés és az új Tisza-híd építése. A tervek szerint 2014-ben Vásárosnaményig ér majd az M3-as, jövőre pedig elindul a beregi árapasztó tározó építése, ami közel 30 milliárd forintos beruházást jelent - sorolta Czomba Sándor. Hozzátette: az ezekhez hasonló infrastrukturális fejlesztések nélkül elképzelhetetlen a térség felzárkóztatása.

Az államtitkár szavai szerint a kormány a jövőben nagyobb hangsúly fektetne az úgynevezett szabad vállalkozási övezetekre, ezekkel - elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon - lehetne a foglalkoztatás bővülését elérni. Geopolitikai szempontból óriási előnyei van a térségnek, erre alapozva a következő években jelentős fejlesztések valósulhatnak meg - fűzte hozzá Czomba Sándor.

A szakpolitikus újságírói kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a beregi és szatmári térség lakosságának jobb kórházi ellátását, illetve a betegellátás "fehér foltjainak" csökkentését szolgálja az a két mentőállomás, amelyeket a tervek szerint Tiszaadonyban és Kölcsén alakítanának ki. A beruházáshoz európai uniós forrásokat használnának fel, az erről szóló pozitív döntést követően indulhat el a konkrét beruházás - mondta Czomba Sándor.

Kapcsolódó elemek