Londonban tartott előadást Kumin Ferenc
Londonban tartott előadást a Federal Trust politikai kutató- és elemzőközpont eseményén Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2012-11-09 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:13.650930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a helyettes államtitkár csütörtökön Economics and Politics in Hungary - A Situation Report címmel tartott előadást az aktuális magyar gazdasági és politikai helyzetről.
Kumin Ferenc megbeszélést folytatott továbbá az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének brit delegációjával, majd köszöntőt mondott a Raoul Wallenberg emlékére rendezett díszvacsorán a Londoni Magyar Nagykövetségen. Az eseményen jelen volt Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium uniós kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is.
Kumin Ferenc a kétnapos látogatás alatt több neves brit gazdasági és közéleti lap munkatársával is találkozik, és Oxfordban vezető politikai elemzőkkel folytat megbeszéléseket.