Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányzati támogatás a Kárpát-medencei családoknak

Jövőre is számíthatnak magyar kormányzati támogatásra a Kárpát-medencei családok közösségi rendezvényeikhez, a fiatalok pedig továbbra is részt vehetnek a magyarországi Erzsébet-program táboraiban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára pénteken.


Dátum: 2012-11-09 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:15.021907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Soltész Miklós a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) budapesti küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón azt mondta, a határon túli szervezeteket tömörítő szövetség jövőre - ahogy idén is - 30 millió forint támogatást kap programjaihoz.

Arról beszélt, miután jövőre nem érinti a cafeteriarendszer változása az Erzsébet-programot, a határon túli fiatalok üdültetési-nyaraltatási projektje is elérhető lesz.

Az államtitkár utalt arra, hogy a tíz éve alakult KCSSZ korábban mostoha körülmények között végezte tevékenységét, ám a kormányzati támogatás mellett már több tucat közösségszervező programot tudtak szervezni Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken vagy Magyarországon.

Soltész Miklós fontosnak tartja, hogy a "példátlan összefogással" a  szövetség tagjai az adott országok - köztük például a szerb, a román vagy a szlovák - nagycsaládos szervezeteivel is felveszik a kapcsolatot. Szavai szerint ezeknek a közösségeknek az együttműködése javíthatja az ottani kormányzatok családpolitikáját.

Kapcsolódó elemek