Cséfalvay: Jelenleg az álláspontok rögzítése történik
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseken egyelőre sem az IMF/EU-hitel összegéről, sem formájáról nem született megállapodás, jelenleg az álláspontok rögzítése történik - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken Berlinben.
Dátum: 2012-11-09 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:15.813367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár a Magyar-Német Fórum (MNF) 22. közgyűlésén hangsúlyozta: a magyar fél "viszonylag világosan" bemutatta álláspontját, "még néhány plakáttal is" nyilvánvalóvá tette, hogy meddig kíván elmenni a tárgyalások során. Leszögezte például, hogy a nyugdíjak csökkentése és az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerének változtatása nem jöhet szóba. Hozzátette: a kormány állampapírhozam-csökkenést és biztonságot vár az IMF/EU-megállapodás révén létrejövő biztonsági hálótól, és úgy véli, hogy a megállapodás "nem csodaszer". A megállapodástól nem oldódik meg valamennyi gond, sok tennivaló marad, egyebek között a beruházás-ösztönzés és a foglalkoztatás, vagy éppen a felsőoktatási és az önkormányzati rendszer területén.
Az EB szerdán bemutatott prognózisáról szólva hangsúlyozta: a jelentés megmutatta, hogy Magyarország "elvégezte házi feladatát" a deficit és az adósság csökkentésében. A GDP-arányos államháztartási hiány "a bűvös 3 százalék" alatt marad az idén és jövőre is, az államadósság csökkentését tekintve pedig Magyarország annak a csupán három tagállamból álló csoportnak a tagja lett a huszonhetek közösségében, amelyek jelentős mértékben csökkentették az adósságterhet. Az államadósság a 2010 és 2014 közötti időszakban 5 százalékponttal csökken - jelentette ki Cséfalvay Zoltán. Hozzátette: a kormányváltás óta a deficit és az adósság alakulása mellett "trendforduló" történt a foglalkoztatásban is, hiszen egyre többen dolgoznak, és a növekedés nem csupán a közfoglalkoztatás bővülésének eredménye.
Azokkal a tanácskozáson elhangzott felvetésekkel kapcsolatban, hogy Magyarország egyre inkább halogatja az euróövezeti csatlakozásra vonatkozó kötelezettségei teljesítését, az államtitkár hangsúlyozta: a kormány természetesen abból indul ki, hogy Magyarországnak "egyszer majd be kell lépnie az eurózónába", és mindent meg is tesz a csatlakozási feltételek teljesítése érdekében. Az adórendszer kiszámíthatatlanságát és gyakori változásait kifogásoló felvetésekre reagálva elmondta: a tervezhetőség szempontjából valóban nem volt jó az utóbbi két évben végrehajtott intézkedések sora, de a változtatások "lényeges része már lezárult és jövőre stabilizálódik az adórendszer".